ReYa Arte

2016\06\08

Színes tusvonal nyárra

A tusvonalról általában mindenkinek a fekete cicaszemek ugranak be először, pedig igazán sokfélét készíthetünk. Én egy vidám, nyári, színátmenetes változatot próbáltam ki. Pár perc alatt megvan, különleges, de mégsem feltűnő. Használhattok hozzá krémes vagy gél termékeket, vízálló szemceruzákat vagy aqua-festékeket, én nedves ecsettel por szemfestéket vittem fel közvetlenül a szempillasor tövébe. Először a belső szemzugnál pinket, majd középre lilát, végül végére kéket, ezzel rajzoltam meg a tusvonal farkincáját is. Majd finoman összedolgoztam a színeket, és kész is. Kipróbálnátok?

Amennyiben nem boldogultok a tusvonal elkészítésével, az alábbi bejegyzés-sorozatban kaphattok hozzá segítséget (a forma, a tus, a technika), de nyugodtan kérdezhettek is tőlem itt vagy a Facebook oldalon, igyekszem mindenkinek válaszolni.

 

tusvonal

2016\05\10

Könnyű alapozás tavaszra, nyárra

A mindennapokban sosem szerettem a súlyos, vastag fedésű alapozást, sem magamon, sem másoknak sem igazán szoktam javasolni, egy-egy bőrhibát finoman is el lehet rejteni - de tudom, ízlések és pofonok. :) A következő egyszerű kis tippel azoknak szeretnék segíteni, akik a természetesebb alapozást kedvelik.

Ahogy melegszik az idő, annál könnyedebb, természetesebb alapozás esik jól a bőrömnek, használhatunk BB krémeket, de nem kötelező félretolni vagy kidobni a sűrűbb alapozókat sem - sőt, én ilyenkor szedem elő azokat, amiket önmagukban nem igazán használok.

01_3.jpg

More:

alapozás alapozó sminkelés

2016\04\29

Variációk egy rúzsra - avagy ne félj az élénk daraboktól

Ha rúzsról van szó, egyesek rajonganak a feltűnő árnyalatokért, míg mások el sem tudnák magukról képzelni, hogy egy-egy élénk színnel az ajkukon lépjenek ki az utcára. A boltok polcai mindenesetre roskadásik vannak az izgalmasabbnál izgalmasabb rózsás, barackos, korallos, pinkes, bordós, lilás (és még sorolhatnám) darabokkal, könnyű elcsábulni. Általában azok is megcsodálják őket, akik egyébként inkább a természetesebb, nude színeket keresik, majd nagyot sóhajtva visszateszik a polcra, mondván: Úgysem hordanám... Hogy többé ne kelljen lemondani egy-egy tetszetős darabról, megmutatom, hogyan lehet egy élénk rúzst visszafogottan (is) viselni.

403_4-amazing-makeup-hack-to-correct-uneven-lips-to-achieve-perfect-lip-shape.jpg

Ha egy klasszikus tökéletes szájat készítünk (aminek a lépéseit már egy korábbi bejegyzésben bemutattam, de belinkelem, mert folyamatosan érkeznek kérdések ezzel kapcsolatban, szóval itt találjátok vörös rúzsozásra szabva, de bármilyen élénk színnel ugyanígy kell eljárni), az minden esetben hangsúlyos végeredményt ad, ami egy visszafogott szem-sminkkel elképesztően jól tud mutatni, de a kevésbé merészeket ez teljesen elrettenti, így a következőkben néhány trükköt szeretnék bemutatni, ami csökkenti a színek intenzitását.

More:

rúzsozás

2016\03\21

Wet n Wild rúzsok és MAC testvéreik

Ha MAC rúzsok dupe-jai között keresgélünk, az esetek többségében egy-egy Wet n Wild ajakkencébe botlunk, ami nem véletlen. Rengeteg árnyalatban kapható, remek áron, ráadásul szuper minőségben - csak sajnos az óceánon túl... Eddig csak neten nézegettem, és alig vártam, hogy egyszer kipróbálhassam, aminek most jött el az ideje. Az alábbiakban 5+1 árnyalatot mutatok be - MAC testvéreikkel együtt.

img_7397u.jpg

More:

rúzs WetnWild

2016\02\23

Cruelty Free sminkelés - lehetséges?!

kutyus-6446.jpg

A hétvégén egy hatalmas, országos állatvédelmi tüntetésen vettem részt Szombathelyen, ami egyrészt megható és felemelő volt, hogy ilyen összefogásra képesek az állatszerető emberek, ugyanakkor fontos, hogy a többi "legálisan sínylődő" élőlényről is szót ejtsünk... sajnos rengeteg ilyen terület van, de most nem a szőrmegyárakról vagy a vágóhidak brutalitásáról szeretnék írni, és egyetlen sokkoló képpel sem készülök, biztos látott már mindenki ilyesmit, de fontosnak érzem, hogy itt a blogon is ejtsünk pár szót a kozmetikai kísérletekről, ami számomra egy nagyon nehéz téma, hisz sminkesként, aktív kozmetikum-felhasználóként nagyon is érintett vagyok benne, és bizony nem könnyű egyértelműen állást foglalni. Tény, hogy állatok milliói szenvednek és várják a kegyes halált a szépségipar felesleges kísérletei miatt... mert hogy felesleges, az biztos, nem véletlen, hogy Európában már betiltották az ilyen jellegű állatkísérleteket, de a világ többi része sajnos még nem érzi ezt követendő példának...

cf1.jpg

More:

állatkísérletek Cruelty free

2016\02\16

Kryolan Lip Fix

Régóta kíváncsi voltam a Kryolan rúzsfixáló termékére, hisz számos ajakszínező szorul tartósság tekintetében egy kis támogatásra, így most kipróbáltam. Minden rúzst ajakceruzával használok, hisz tartósabb és szebb is a végeredmény, most viszont ettől eltekintettem, hogy lássam mit tud önmagában a termék. Az egyik kedvenc őszi-téli rúzsomnál vetettem be, amit sokszor pont a gyors "elpárolgása" miatt mellőzök, pedig a színét imádom. Lássuk!

img_6667.JPG

More:

fixálás Kryolan rúzsozás

2016\02\10

Estée Lauder tápláló arctisztító - a téli csodaszerem

A tél mindig próbára teszi az arcbőrömet, bármennyire is krémezem, ezért próbálok már a tisztításához is kímélő, tápláló termékeket használni. A legújabb felfedezettem és remek társam így februárban az Estée Lauder Soft Clean Moisture Rich Foaming Cleanser - egy kifejezetten száraz bőrre ajánlott tápláló habzó arctisztító (az amúgy vegyes bőrömnek nagyon jól esik ez a kis kényeztetés).

img_6639.JPG

More:

arctisztítás Estée Lauder

süti beállítások módosítása