Könnyű alapozás tavaszra, nyárra

A mindennapokban sosem szerettem a súlyos, vastag fedésű alapozást, sem magamon, sem másoknak sem igazán szoktam javasolni, egy-egy bőrhibát finoman is el lehet rejteni - de tudom, ízlések és pofonok. :) A következő egyszerű kis tippel azoknak szeretnék segíteni, akik a természetesebb alapozást kedvelik.

Ahogy melegszik az idő, annál könnyedebb, természetesebb alapozás esik jól a bőrömnek, használhatunk BB krémeket, de nem kötelező félretolni vagy kidobni a sűrűbb alapozókat sem - sőt, én ilyenkor szedem elő azokat, amiket önmagukban nem igazán használok.

01_3.jpg

Egyszerűen keverjetek össze egy kis nappali krémet (a bőrtípusotoknak megfelelőt - igen, a zsíros bőrnek éppúgy szüksége van hidratálásra, csak nem mindegy, mit kenünk rá) kevéske alapozóval - kb. 1-1 arányban, és ezt a jóval lágyabb egyveleget vigyétek fel az arcotokra - vékonyan, kis adagokban. Eldolgozhatjátok szivaccsal, ecsettel, az ujjaitokkal - kinek mi a szimpatikus. Várjatok aztán 5-10 percet, míg az alapozó szépen belesimul a bőrbe. Meglátjátok, mennyire hidratált, természetesen fénylő végeredményt kaptok. Púdert is csak minimálisat használok a kritikus részeken, majd kis pirosító, minimális highlighter, szemillaspirál, színezett ajakápoló, és kész is a natúr 5 perces smink.

Szoktátok alkalmazni ezt a módszert? Ha kipróbáljátok, számoljatok be róla! :)