Lovely extra lasting lip gloss - tényleg lovely

Fogalmam sincs, hogy nem vettem észre eddig a Lovely eme gyönyörűségét a Rossmann-ban, pedig rajongok a folyékony rúzsokért, de most szerencsére nem mentem el mellette. 649 Ft-ért szuper hosszantartó, matt hatást ígér, nos, leteszteltem.

dsc_5829.JPG

Két színben volt az állványon, a piros annyira nem hozott lázba, ez a mályvás-rózsaszínes árnyalat annál inkább. Az applikátora kicsit lapított, a termék nagyon pigmentált, inkább rúzs, mint szájfény, krémes állagú, könnyű vele dolgozni. Én amúgy ecsettel viszek fel mindent, úgy is remekül használható.

dsc_5832u.jpg

A kezemen lévő swatch-on is látszik, hogy jóval élénkebb színe van, mint ahogy azt első ránézésre várnánk (itt a kezemen vakuval fotóztam, természetes fénynél ennyire nem pink).

01.jpg

Néhány perc alatt teljesen mattra szárad.

02.jpg

Száradás közben picit ragad, de egyáltalán nem vészes, utána pedig a helyén marad, nem hagy nyomot. Mindenképp célszerű aláhidratálni, mert minden, ami tartós, az szárít is, de nem kellemetlen viselni, legalábbis engem nem zavart. Ivástól nem kopik, evéstől kicsit igen (főleg zsírosabb ételnél), de utána lehet javítani, és szépen tartja magát. Kb. 6 óra elteltével aztán elkezd kopni, a száj belső részén, kisebb darabokban, ami nem szép látvány, ilyenkor a legjobb a belső részt sminklemosó kendővel letörölni, és újra kifesteni, így újabb 6 órát nyerünk. :)

A szín az ajkakon pedig egyszerűen csodás. A képek még így sem adják vissza sajnos az eredeti árnyalatot, pedig hihetetlenül szép, élénk mély pink színe van a számon - nincs mese, ki kell próbálnotok :)

 Teljes mértékben megéri az árát, csak kár, hogy színek tekintetében nincs igazán választék :( De ezt az árnyalatot kifejezetten ajánlom mindenkinek, aki szereti az élénk, matt rúzsokat, szerintem nem fogtok csalódni.

Még több újdonságért, tippért, tartsatok velem Facebook-on is! :)