Ecset 1 dollárért?! Megéri?

Elég sokszor belefutottam az Ebay-en a 217-es ecsetbe, melyet egyértelműen a MAC 217-ese ihletett, de elképzelni sem tudtam, hogy mit tudhat az alig 1 dolláros darab, amit ráadásul ingyen ki is szállítanak. A kíváncsiságom odáig vezetett, hogy pár hete hirtelen felindulásból megvettem egy példányt, amit ma hozott is a postás, így gyorsan le is fotóztam Nektek, utána pedig felavattam (persze egy alapos fertőtlenítés után). Mellé tettem az eredeti 217-esemet, hogy jobban látható legyen a különbség.

IMG_2600.JPG

Már első ránézésre is feltűnik, hogy mennyivel nagyobb ez az ecset a MAC-esnél (felül van a MAC, alatta a sima 217-es), valamivel hosszabb is, a nyele is vastagabb, és a fejek közti különbség is szembetűnő. 

A MAC 217 satírozó ecsetének a feje is szemből nézve szélesebb, mint oldalról, de ez jóval feltűnőbb a sima 217-es esetében, ráadásul mivel ez utóbbi hosszabb is, és nem is olyan tömött a feje, a satírozás közel sem olyan egyszerű és tökéletes vele. A széles és viszonylag lapos feje miatt viszont tökéletes a szemfesték felvitelére, valamint, ha valakinek nagyobb a mélyítővonala, akkor ott is egész jól alkalmazható.

IMG_2607.JPG

IMG_2605.JPG

Összességében azt mondanám, hogy a MAC 217-es ecsete nem véletlenül annyira népszerű. Nem egy olcsó darab, de tényleg a legjobb satírozó ecset, amit valaha a kezembe vettem, ráadásul elég régóta nyúzom, és még mindig remekül tartja magát, úgyhogy határozottan megérte az árát. Ha valaki ennek pótlására venné ezt az Ebay-es példányt, azt gondolom, csalódni fog, mert nem hozza azt a színvonalat, de ezt ne is várjuk 1 dollárért. Ugyanakkor az ecset nem használhatatlan, meglepően kellemes vele dolgozni, és még a szőre sem igazán hullik. Hogy mennyire tartós, az pedig majd elválik.

Ettől függetlenül nem lettem az olcsó másolatok kedvelője, mert 1.000 Ft alatt már igen jó minőségű ecseteket lehet kapni különböző márkáknál, és azok legalább nyomon követhetők, hogy hol készülnek, és biztosan megfelelnek bizonyos előírásoknak. Nem árt az óvatosság olyan dolgokkal, amik közvetlenül a bőrünkhöz jutnak...