MAC Pro Longwear korrektor

A MAC alapozó után jöjjön egy korrektor! Egy ideje már szerettem volna kipróbálni ezt a terméket, így rögtön kettőre is beruháztam. Az NW15 (rózsaszínes vonal) és az NC35 (sárgás vonal) árnyalat beszerzése mellett döntöttem, ebből elég sokféle színt ki tudok keverni, és nekem ez fontos. Egyébként számos szín közül választhattok.

IMG_0917.JPG

IMG_0919.JPG

A baloldali az NW15, a jobboldali az NC35.

IMG_0921.JPG

Egy cseppnyi termék szétkenve. Itt láthatjátok, hogy az egyik jóval világosabb, a másik pedig sötétebb, mint a bőröm.

Egy erősen fedő, sűrűbb folyékony korrektorról van szó. Egy kevéske is bőven elég belőle (egy csepp az egész kézfejemet lefedte, képzelhetitek…), így a 9ml sokáig elegendő. Alkalmazható szem alá vagy bármilyen bőrhibára.  Az anyagot könnyedén és szépen bele lehet dolgozni a bőrbe, természetesen több réteg is egymásra építhető, ha egy nem lenne elég. Viszonylag gyorsan szárad (serényen kell dolgozni), matt és tartós. Mint a tartós termékek általában természetesen szárít is, így a hidratálás ez esetben is nagyon fontos.

A csomagolással azonban nem vagyok kibékülve. Pumpás üvegcsében adják, így mindig óvatoskodok, nehogy összetörjem. Ezt a pumpás adagolást pedig azért nem kedvelem túlságosan, mert elég erősen kell megnyomni, hogy valami kijöjjön belőle, így aztán persze sosem sikerül csak egy keveset kiszenvednem, ha csak épp annyira lenne szükségem, és ez bosszantó. Persze nem veszik kárba nálam semmi, na de mégis.

A mindennapokra, ha valakinek nincsenek különösebb bőrhibái, kicsit soknak érzem, de ha szükséges, használjátok bátran.  

Pontszám: 5/4