Cattier termékek

10344769_740197216052467_6056082338618221337_n.jpg

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a csomag tartalmazott néhány termékmintát is, kezdeném az abszolút kedvencemmel ezek közül, a fehér agyagos kézkrémmel. A minta 3 teljes krémezésre elegendő volt, és valóban levett a lábamról. Ez a gazdagon tápláló krém kifejezetten száraz kezekre ajánlott, amit lássuk be, nem nehéz produkálni így november tájékán.

IMG_3460.JPG

Az állaga viszont nagyon könnyű, pillanatok alatt be lehet vele kenni a kezünket, és villámgyorsan fel is szívódik. Egyáltalán semmilyen zsíros utóérzet nem marad, két perccel a krémezés után már csak a selymes bőr emlékeztet a használatára. Egyéb áldásos hatásairól egyelőre nem tudok beszámolni, majd a mindennapos használat során többet fogok tudni mondani, mert biztos beszerzek egy nagyobb kiszerelésű terméket.

A következő minta, amit kipróbáltam a Bio rózsaszín agyag arcpakolás volt, mely érzékeny bőrre ajánlott.

IMG_3445.JPG

A színe valóban rózsaszínes, barackos, az állaga viszont meglepően lágy, olyan, mint egy könnyű krém. Ennek köszönhetően nagyon gyorsan és egyszerűen el lehet oszlatni az arcbőrön, és egy ujjnyi pakolás elegendőnek is bizonyult egyszerre. 

IMG_3446.JPG

Száradás után langyos vízzel leöblítettem, és bár valamivel simábbá tette a bőrömet, nem éreztem, hogy annyira magával ragadna ez a termék. Persze rendszeres használat mellett a benne található rózsaszín agyag, bio shea vaj, bio borsmenta kivonat, tejsav (növényi eredetű) és aloe vera csodákat tehet a bőrrel. A termék itt megvásárolható.

A harmadik minta pedig, amit kipróbálhattam, egy mentás - teafa tisztító gél volt. Az állaga jóval folyósabb, mint amire számítottam, így egészen kevés is elegendő a teljes arcra. Szépen megtisztítja a bőrt és remekül felfrissíti, amire a mentás illat még jobban ráerősít, nagyon kellemes, üde utóérzetet biztosít. Ez a termék kifejezetten zsíros és problémás bőrre ajánlott, az én vegyes bőrömnek kicsit sok volt, eléggé szárította, úgyhogy a célközönségnek remekül beválhat.

IMG_3477.JPG