Rejtett szemhéj - tippek a sminkeléshez

Azt tapasztalom, hogy a rejtett szemhéjjal rendelkezők közül sokan tanácstalanok a szem sminkelését illetően, így inkább lemondanak a szebbnél szebb szemfestékekről, mondván, úgysem látszik. A következőkben nekik igyekszem tippeket adni. Ha Téged is érint - ahogy sok sztárt -, akkor tarts velem! :)

2010-jennifer-aniston-400.jpg

A rejtett szemhéj - ahogy a neve is mutatja - annyit jelent, hogy a mozgó szemhéjból (szinte) semmi sem látszódik, ha nyitva van a szem.

szem.jpg

Ráadásul, ahogy a bőr rálóg a szemhéjra, az sok esetben optikailag is összenyomja a tekintetet, egészen aprónak tűnhet a szem, ezért érdemes néhány trükköt bevetni. Kezdjük az egyszerűbb és gyorsabb megoldásokkal:

1. Ami kétségtelenül a legtöbbet dobja a megjelenésünkön: a szempillák. Ha semmi mást nem teszünk, csak ezt, már szembetűnő lesz a különbség. A célunk, hogy a felső szempillasort dúsítsuk. Ehhez vízálló szemceruzával érdemes kihúzni a felső vízvonalat, és egy vékony tusvonalat is húzhatunk ráadásként a szempillák tövébe (nem kell egészen a külső szemzugig kihúzni, csak ameddig a pillák vannak). Ezután jöhet a szempillaspirál (akár kicsit kifelé, cicásra fésülve), és máris jelentős az átalakulás. Mindezt megkoronázhatjuk még műszempillával is, de anélkül is magával ragadó lesz a tekintet. Blake Lively-nek is határozottan jól áll:

blake-lively-2010-met-ball-makeup-how-to.jpg

2. Egyszerű és nagyszerű megoldás (ráadásul az előzővel remekül kombinálható) az alsó szempillasor színezése, így kedvenc színeinket pillanatok alatt belecsempészhetjük a sminkünkbe. Akár az alsó vízvonalat is színezhetjük egy vízálló ceruzával, ez azonban apró szeműeknek tilos, mert csak még jobban összenyomja a tekintetet. Nekik azt ajánlom, hogy az alsó vízvonalat egy világos, nude színű ceruzával húzzák ki (van aki fehéret használ, nekem az már természetellenesen világos), és a színt csak az alsó pillasor tövébe és alá vigyék fel, ezáltal szépen nagyítják a szemet.

a48b35eb7860f0bc1bc3867741875860.jpg

3. És most lássunk a szemhéj festésére néhány példát, ami tökéletesen működik. Fontos beszerezni egy jó minőségű szemhéjalapot, ami tartósabbá teszi a sminket, hisz lassítja a kopását illetve az összegyűrődését, vagy érdemes még krémes, vízállóra száradó szemfestékeket használni a mozgó szemhéjra, így is tartósabb lesz a smink.

A technikát tekintve alapszabály, hogy nem a mélyítővonalon dolgozunk, hisz abból semmi sem fog látszódni, hanem mindig nyitott szemnél bejelöljük, hogy a szempillasor fölött hol találkozik a mozgó szemhéj a rálógó résszel, és pontosan ide visszük fel vékony sávban a kívánt színt, és dolgozzuk el. Így nem kell lemondani a füstös szemről sem, ráadásul szépen lehet alakítgatni vele a szemformát. Tehát bátran dolgozhatunk sötétebb, erőteljesebb színekkel a szemöldök felé vagy épp kifelé füstösítve, halványítva a sminket.

A lényeg tehát, hogy nem ragadunk le a mozgó szemhéj színezésénél, hanem ennél jóval nagyobb területet sminkelünk, és mindig nyitott szemnél tervezzük meg, hogy mit is szeretnénk látni, meddig tartson a smink.

A füstösítés alá a mozgó szemhéj egészére érdemes egyébként egy világos színt felvinni, így ahogy pislogunk, a világosabb és sötétebb szín kontrasztja még jobban hangsúlyozza a tekintetet. Természetesen élénkebb, frissebb árnyalatokban is gondolkozhatunk, mint Hayden Panettiere, de mindig érdemes ezeket a belső szemzugig bevinni, így a szín is jobban érvényesül és a tekintetet is szépen nyitja.  

Hayden+Panettiere+Makeup+Jewel+Tone+Eyeshadow+GdludkbHxHll.jpg

Itt pedig lépésenként látható egy egyszerű smink elkészítése, más színekkel, vagy többféle árnyalattal dolgozva is ugyanez a módszer:

image-155429.jpg

 Remélem hasznos volt a bejegyzés, ha kérdésetek vagy észrevételetek van, írjatok itt vagy Facebook-on.

(Képek forrása: Google)