Évszak típusok - Tavasz

Sokan tanácstalanok, ha arról van szó, hogy milyen színek is állnak igazán jól nekik, legyen szó sminkről, ruhákról vagy egyéb kiegészítőkről. Ezért is jó ismerni ezt az évszak szerinti besorolást, még akkor is, ha aztán nem követjük szigorúan az előírásokat (én kísérletező típus vagyok, szeretem variálni a színeket, főleg, ha sminkről van szó, de nem árt ismerni a szabályokat, mielőtt megszegjük…). Mindenképpen hasznos tudni, mik azok a színek, amikkel biztosra mehetünk.

A következő sorozatban a négy alap típust (tavasz, nyár, ősz, tél) és ezek altípusait fogom bemutatni nektek, remélem, hasznát veszitek.

A besorolást a bőr, a haj és a szem színe alapján végezzük, mindegyik csoportnál látni fogjátok a jellemzőket. A vizsgálatot érdemes természetes fénynél végezni, ha nagyon nem boldogultok, jobb, ha ketten-hárman vizsgálódtok, egymás mellett nézve a bőrötöket például egyből szembetűnő lesz a különbség. Tiszta típusok nem igazán vannak, így ne essetek kétségbe, ha két évszakot is igaznak éreztek magatokra nézve. Az alábbi szín javaslatokat alkalmazhatjátok sminkeknél és ruháknál is.

A Tavasz és Ősz a meleg, míg a Nyár és Tél a hideg típus, valamint a Tavasz és Nyár a világos, míg az Ősz és Tél a sötét típus, így ennek tudatában választhatjuk ki a megfelelő hideg-meleg, világos-sötét színeket, árnyalatokat.

Kezdjük is a Tavasz típussal:

Általában már első ránézésre is megállapítható a szőke, törékeny, babaarcú lányokról, hogy a tavasz hírnökei. De lássuk mindezt kicsit részletesebben!

Haj: a szőke legkülönfélébb árnyalataival találkozhatunk, a vörösesszőkétől egészen a világosbarnáig, azonban közös bennük, hogy mind aranylóan fénylenek.

Bőr: világos, barackos, sárgás árnyalatú bőrszín. Ha vannak szeplők, azok is aranylóan barnák.

Szem: meleg és világos árnyalatú szemek a jellemzőek: kék, kékeszöld, zöld, türkiz zöld, világosbarna, aranybarna

Általánosságban véve a világos, meleg színekkel nem hibázhatnak a tavasz típus tagjai. Tökéletes választás a pezsgő, barack, krém, beige és a különféle pasztellszínek, emellett a türkiz és a halványzöld. Ezekhez minden altípus bátran nyúlhat, kiegészülve a saját színeikkel, amiket lejjebb olvashattok.

Pirosítók közül talán a barackos árnyalat a legelőnyösebb választás.

Tavasz-Tél altípus:

Bátran élhetnek a kontrasztokkal! Szinte minden jól áll nekik, nagyon szerencsések, de kerüljék a fekete-fehér párosítást, és a szürkés árnyalatú/hatású színek sem a legelőnyösebbek. Amit viszont bátran választhatnak: élénk kék, aranysárga, korall, narancsos vörös, pisztácia szín. Ezen típus képviselője pl. Heather Graham.

heather-graham-stiff-nipples-showing-under-blue-dress.jpg

Tavasz-Ősz altípus:

Minden eleven, meleg szín jó választás, viszont kerülendő a lila és a rózsaszín, valamint a túl erős, élénk darabok. Leginkább kevert árnyalatokat érdemes választani, például: világos narancssárga, terrakotta, nap sárga, sárgászöld, halványabb korall, moha zöld, türkiz, pirosas árnyalat. Ebbe a típusba sorolható pl. Amy Adams.

amy_adams-normal.jpg

Tavasz-Nyár altípus:

A törékenység, kislányos báj náluk a legszembetűnőbb. A romantikus megjelenés a legelőnyösebb, azonban a nagyon halovány színekkel óvatosan kell bánni, mert sápaszthatnak, ugyanígy a szürke is kerülendő. Világos, selymes árnyalatok közül érdemes válogatni, a pasztellszínek, a halvány lazac, drapp, sárgászöld, pezsgő, világos türkiz jó választás. Ezen típus képviselője pl. Kate Hudson.

kate-hudson-1.jpg

Hamarosan folytatom a Nyár típus jellemzőivel.